Emléktábla
Kutatás alatt
Kutatás alatt
Kemence
Farkas János Alapítvány
Kemence Község Önkormányzata
Római Katolikus Egyházközösség
2022
Vésett fekete márvány
100×70 cm
Pest megye - 2638 Kemence, Fő u. 149.
II. József uralkodása idején, 1782-ben, Magyarországon elterjedt az az álhír, hogy a birodalom területén a romák embereket tüntettek el, gyilkoltak meg, ettek meg. Az elfogott cigányokat megkínozták annak a vármegyeházának a pincéjében, amelynek a falára az áldozatok emléktáblája 2022-ben kihelyezésre került. A fogvatartottak félelmükben mindent bevallottak, amivel vádolták őket.
A kikényszerített vallomások után többüket ki is végezték Kemencén, a Nyúzó-völgyben. Az ügy nagy port kavart, II. József vizsgálatot indított, mert elfogadhatatlannak tartotta, hogy az országában emberevéssel vádolnak más embereket, s a nyomozás alapján ki is derült, hogy az összes eltűnt ember él, csak nem tartózkodtak a lakóhelyükön. Az is kiderült: sem gyilkosság, sem „emberevés” nem történt, a romákat ártatlanul végezték ki.
Ennek nyomán II. József a halálos ítélet jogát megvonta a magyar hatóságoktól, azt császári jognak tartotta meg, azaz 1782-től a „Kalapos király” uralkodói engedélye nélkül Magyarországon senkit nem végezhettek ki.